A Nap és a Hold teremtése az egyes kozmogóniákban az õstûzbõl és õsvízbõl, mint a dualitás megnyilvánulásaiból vezethetõ le.
A Nap képviseli a teremtõ férfi erõt, a Hold pedig a befogadó nõi erõt. A Nap az élet és a fény szimbóluma, melyet egyetemesen a jóság, a spirituális megvilágosodás és újjászületés istenségei személyesítenek meg. A Holdat hagyományosan a mágiával, a termékenységgel, a természet titkos erõivel kapcsolják össze.
A Nap és a Hold általában a makrokozmikus ember valamely testrészébõl, leggyakrabban a szemeibõl teremtõdött.
Egyiptomban például azt tartották, hogy Horusnak, Osiris és Isis fiának a Nap és a Hold helyettesítette a szemeit. Jobb szeme a hímnemû Nap, bal szeme a nõnemû Hold, a világ dualisztikus felosztása szerint. A szem szimbolikus erejû, az õsfény hatalmát mutatja. Horus szemei körül minden láng volt, s a láng a szemeibõl áradt.
Általában véve Osiris volt a Nap, az apa, az aktív, teremtõ Isten. Isis pedig a Hold, az anya, a passzív, befogadó istennõ.
A kínaiak hasonlóképp képzelték el a Nap és a Hold teremtését. Az elsõ ember, Pan-Ku halála után a bal szeme Nappá, a jobb szeme Holddá változott.
A zoroasztrizmus Ahuramazda, a görögök Zeusz, a muszlimok Allah, a védikus tanítások pedig Varuna szemének tartották a Napot.
Sok mítoszban a teremtõ Isten mûve a Nap, a Hold és a csillagok. Az inkáknál Viracocha, a fõisten teremtette meg az égitesteket és a szivárványt. A maják felfogásában egy isteni testvérpár, Hun Hunahpu és Vukub Hunahpu került az égre Napként és Holdként. A Nap a zene és a költészet patrónusa, híres vadász. A Hold a szövés és a gyermekszülés istennõje. Együtt éltek, de a Hold csalfa volt, és ezért a Nap kinyomta a szemét. Azóta gyengébb a fénye, mint a Napé.
A muiszkák viszont - akik szintén a prekolumbián magaskultúrák népei közé sorolandók - az emberek mûvének tartják a Nap és a Hold égre kerülését. Amikor a világ megteremtõdött, csak két ember élt a földön, két uralkodó. Õk elõször embert teremtettek: sárga agyagból férfit, és növényekbõl nõt. Amikor ezzel végeztek, az egyik uralkodó megparancsolta a másiknak, hogy menjen fel az égbe, és Napként világítson. Amikor kiderült, hogy a Nap fénye nem elegendõ, õ is felment, hogy Holdként világítsa be az éjszakát.