Az egyiptomi vallásban - és szerte a világban ezzel párhuzamosan - az egyik legjelentõsebb szerepe a bikakultusznak volt. Ennek magyarázatára a világkorszakok tanulmányozásákor lelhetünk rá. A világkorszak egy olyan, 2140 éves korszak az asztrológiai történelem-szemléletben, amely egy tizenketted része a kb. 26.000 éves platoni évnek. A tavaszpont (márc. 21., a földi év tavaszi napéjegyenlõsége) lassan keresztülhalad az egyes állatövi jegyeken a földtengely forgó mozgása következtében (precessziós mozgás), és 72 év alatt megteszi a teljes kör egy fokát. 25.920 év alatt a tavaszpont végighalad az egész zodiákuson. Kis világévnek tehát azt az idõszakot nevezzük, ameddig egy-egy csillagképben idõzik. Az utolsó három kis világév a Bikáé (i.e. kb. 4350-tõl kb. 2250-ig), a Kosé (i.e. kb. 2250-tõl kb. 150-ig), a Halaké (i.e. kb. 150-tõl i.sz. kb. 1950-ig) volt, a jelenlegi idõszakasz, a Vízöntõé pedig most zajlik. -gy kapcsolódhatott a Bika-korszakhoz a bika kultusza, és prófétái: Ekhnaton, Mózes vagy Krisna; a Kos korszakhoz például az aranygyapjú története, a Bibliában -brahám kosáldozata, vagy a kosszarvú Nagy Sándor, és a kor legfõbb tanítója, Buddha; a Halak korszakhoz pedig Jézus megváltó szerepe és a feloldozó, magába ölelõ szeretet hirdetése.
A bikakultusz már Atlantiszban is elterjedt volt. A fejedelmek a nagy elhatározások elõtt személyesen vívtak meg egy bikával, azután feláldozták és ittak a vérébõl, hogy ezáltal erõt nyerjenek. Késõbb az Atlantiszról származó kultúrákban mindenhol kifejlõdött kisebb-nagyobb mértékben a bika tisztelete. Indiában a szent tehén kultusza terjedt el, a perzsáknál pedig a Mithras kultusz. Mithras a fény perzsa istene, a termékenység és a bõség istensége, aki állandó harcban áll a sötétséggel és irtja a gonoszságot, sok vonatkozásában megegyezik tehát Osiris-szel. Az asztrológiában Mithrast a Taurus (Bika) csillagképpel kapcsolták össze. A bika volt az elsõ állat, amelyet Ahuramazda (Ohrmazd) teremtett. A perzsa kozmológia szerint a Mithras által leterített bika tetemébõl nõttek a hasznos füvek és gyógynövények, így a bika a termékenység, az új élet és a bõség forrása. A bika vére az életerõt szimbolizálja, mely termékennyé teszi a földet és az embereket. Megszentelt vizeletét, a nirangot a zoroasztriánus papok itták és dörzsölték testükre a megtisztító szertartás alatt, amely így hitük szerint spirituális és misztikus hatalommal ruházta fel õket.
A görögöknél Zeusz isten is gyakran jelent meg bika alakjában. A bikakultusz igen eleven volt a minoszi Krétán, ezt tanúsítja a bikafejû Minotaurus mondája. A bika szarvát a királyok, a minoszok koronaképpen viselték.
A kelták egyik legszentebb állata is a bika volt. Plinius írásaiban az alábbi szertartást találhatjuk a szent bikával kapcsolatosan: "A druidák - így hívják ugyanis varázslóikat- semmit sem tartanak szentebbnek a fagyöngynél és annál a fánál, amelyen nõ, feltéve hogy az tölgyfa... Nagyon ritkán lehet fagyöngyöt lelni, de amikor találnak, ünnepi szertartással gyüjtik össze... Miután megtették a kellõ elõkészületeket a fa alatti áldozatra és lakomára, egyetemes gyógyítóként üdvözlik a fagyöngyöt, és két olyan fehér bikát vezetnek a helyszínre, amelyeknek szarva még sohasem volt megkötve. Egy fehér ruhába öltözött pap felmászik a fára, és aranysarlóval levágja a fagyöngyöt; ezt fehér vászonba fogják fel. Azután feláldozzák az állatokat, és imádkoznak, hogy Isten virágoztassa fel a maga ajándékát és azokat, akiknek juttatta.
A Cualgne-i marharablás címü ír mondában azt olvashatjuk, hogy egy gyönyörü bikáért véres harcba szállt Írország három tartománya a negyedik tartomány, Ulster ellen, mivel Medb, Connaught tartomány királynõje az ulsteri barna bikát akarta saját vörös, fehérhomlokú, fehérszarvú bikája mellé.
A bika a hold állatát is jelképezte. A babiloni holdistent, Nannart gyakran ábrázolták bika formájában. Az uralkodó kékre festette a szakállát, a Hold erejét jelképezvén, Ur romjai közül pedig számos gyönyörû, kék szakállú, arany bikafej került elõ. A mai asztrológia állása szerint a Bika csillagkép uralkodó bolygója a Vénusz, amely szintén a bika nõi jellegét mutatja. A mítoszokban is szép számmal akadnak tehén alakú istenek, mint az egyiptomiaknál Hathor istennõ. A görögök Hérát képzelték el tehén alakban.
A bikának tehát kettõs a jellege. Egyrészt, mint már láthattuk, a termékenység, gazdagság, életerõ és a királyi hatalom jelképe, másrészt a gonosz, a halál alvilági megszemélyesítõjeként jelenik meg. Mithras a bika képében a sötétséget és a gonoszságot gyõzi le, amibõl azonban az új élet sarjad ki. A hindu mitológiában Siva, a pusztítás és szerencsétlenség istene tejfehér bikán, a Nandi-n lovagol.
A bikakultusz maradványa napjainkban a bikaviadalok véres ritusában fedezhetõ fel.