Gondolatok a jógáról

Manapság az egész nyugati világban nagyon népszerű a "jóga", és sokan azt gondolják, hogy már mindent tudnak róla, amit tudni érdemes. És ez nem véletlen, mert a jóga titkos tudományból olyan szellemi ösvénnyé vált, amelyen többé-kevésbé békés egyetértésben haladhatnak egymás mellett azok, akik valamit keresnek - hogy mit is? Erre nagyon sokféle választ fogunk kapni, de nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a keresők mindannyian elégedetlenek. Csak az elégedetlen ember vállalkozik arra, hogy elinduljon egy ismeretlen, esetleg veszélyes úton. Csak a mély és tartós elégedetlenség késztethet bennünket arra, hogy keressünk - és lehet, hogy nem is használunk olyan nagy szavakat, mint az élet értelme, az igazság, a beteljesülés vagy az önmegvalósítás. De nem is kell nagy filozófusoknak lennünk ahhoz, hogy belássuk, milyen kevés az, ami van: mennyire korlátozott, bizonytalan és múlandó. Magától értetődő, hogy azt keressük, ami végtelen, biztos és örök, hiszen ez felel meg az igazi természetünknek.
A Bhagavad-gítá, India ősrégi szentírása azt mondja, hogy négyféle ember indul el ezen a nagy felfedezőúton: a szenvedő, a gazdagságra vágyó, a kíváncsi és a bölcs.
Gondoljuk el, hogy nagyon szomjasak vagyunk. Van itt egy folyó, ahonnan ihatnánk. Honnan fogunk vizet meríteni? Talán a folyó torkolatánál, ahol a víz már tele van mindenféle szennyeződéssel? Vagy egy kicsit feljebb, éppen ott, ahol egy nagy vegyi üzem szennyvize festi sötét színűre? Még feljebb, ahol ugyan már nincsenek vegyi üzemek, de egy egész elefántcsorda kavarja fel az iszapot? Nem, mindannyian tudjuk, hol akarunk vizet inni: a forrás közelében, egyenesen a tiszta forrásból. Onnan, ahol a víz már olyan tiszta, mint a kristály, tökéletesen eloltja a szomjúságot, de annyira édes, hogy újra meg újra meg akarjuk kóstolni. Néha csak lebegünk benne, máskor egészen alábukunk, de soha nem tudunk betelni ezzel a kristálytiszta vízzel.
Valaki azt mondhatja erre, ilyen kristálytiszta víz, ilyen forrás nincs is ezen a földön. És ez igaz. A forrást nem a földön kell keresnünk. De addig is szomjasak vagyunk, amíg keressük az élet vizét, és miért ne menjünk olyan közel ehhez a forráshoz, amennyire csak lehet.
Ez a forrás India. Itt nem arról van szó, hogy India valami különleges, kiváltságos helyzetű ország lenne, vagy hogy kisajátítaná magának az igazságot. Egyszerűen csak arról van szó, hogy jobban megőrizte a hagyományokat. Tiszteletben tartotta a tanításokat, amelyeket a lelki tanítómesterek ősidők óta tovább adnak tanítványaiknak, megszakítatlan láncban. Semmit nem tesznek hozzá, és nem vesznek el belőle semmit. Ugyanazt mondják el, amit a saját tanítójuktól hallottak, és a tanítójuk sem állított mást, mint amit a gurujától hallott. Már most, ha ezt a tanítványi láncot visszafelé követjük, el kell jutnunk a tudás forrásához.
Valaki megint közbevetheti, ez rendben van, de hiszen számos út van. Tegyük fel, hogy el sem hagyjuk Indiát: hat filozófiai rendszerük van, és mindegyiket hitelesnek mondják. Njája, Mimámszá, Vaisésika, Szánkhja, Jóga és Védánta - melyiket szeressem? Melyik szentírásból merítsem a bölcsességet, a négy Védából, az Upanisádokból, a Puránákból, a Tantrákból? Nem is beszélve arról a sok bölcsről, tanítóról, filozófusról, vallásalapítóról, és isteni inkarnációról, akik szintén India szent földjén jelentek meg. Miért van ez a sokféleség? És ha végső soron mindennek ugyanaz a forrása, nem lehetséges, hogy ez a sokféle út és ösvény mind ugyanoda vezet?
A sokféleség azért létezik, mert mi magunk akarjuk. Soha nem vagyunk elégedettek egyetlen úttal. Mindig felvetődik bennünk a kérdés, nem lehetne másként, valami más módon? Isten pedig ősidőktől fogva teljesíti az élőlények vágyait. Megadja ezeket a különféle utakat: tessék, válassz. Ezek az utak valóban különfélék, ezért nem is vezetnek ugyanoda. Na persze, lehet, hogy egy ideig közösen vagy párhuzamosan haladnak.
India filozófiai rendszerei közül a nyugati világban a jóga vált a legnépszerűbbé. A Védánta a gondolkodók elitjének a vadászterülete, de a jógáról már mindenki tud mindent. Próbáljuk ki. Elég egy kis körkérdés a barátaink és az ismerőseink között. Magabiztos válaszokat fogunk kapni, amelyekből kialakul a nagyvárosi jóga-klub képe: valahol az aerobik és a fitness-center között. A jóga-klub az a hely, ahova elmegyünk hetente egyszer vagy kétszer, elvégezzük a tornagyakorlatokat, mindegyiknek nagyon jól hangzó neve van: napüdvözlet, lótuszülés, szöcske-állás és hasonlók. Még azt is megtanuljuk, hogy tudatosan kell lélegzeni. Nemcsak egyszerűen be és ki, hanem tudatosan be, tudatosan ki - na ugye, hogy ez mindjárt más? És ennek fejében számtalan ígéretet kapunk: fiatalság, egészség, hajlékonyság, hozzá még egy-két rendkívüli erő is, legalább egy-kettő a nyolc sziddhi közül: végtelenül kicsivé és könnyűvé, végtelenül naggyá és súlyossá válni, uralom a tárgyak és az élőlények felett, teremtő erő és minden kívánság azonnali beteljesülése. Legalább egy kis levitáció, legalább egy marék hamut tudjuk teremteni a tenyerünkben. Ez a jóga: a fizikai gyakorlatok és azok közvetlen, anyagi eredménye, ezért járunk a jóga-klubba, ezért gyakorlunk otthon, reggel és este tíz perc pránájama, egy kis szöcske-állás, közben persze mindent megtanulunk a csakrákról és a kundaliniről, mert ez olyan jól hangzik. Valóban ez a jóga?
A jóga szónak többféle jelentése van. Az egyik az iga, ami azt is mutatja, hogy a jóga, mint módszer, nem más, mint leigázás, ellenőrzés, uralom az anyagi világ egy része, a saját testünk felett. A másik jelentés kapcsolat. Az, aki megszerezte a teste feletti uralmat, tovább léphet, megvalósíthatja a jóga voltaképpeni célját, ezt a kapcsolatot az anyagon túlival, a transzcendenciával. Mivel kapcsolatról van szó, magától értetődik, hogy ez a transzcendencia egy személy - ugyan miféle kapcsolatunk lehetne elvont fogalmakkal? Az is magától értetődik, hogy ez a személy nemcsak a transzcendens világban nyilvánul meg, különben fogalmunk sem lehetne a létezéséről vagy nem tudnánk megközelíteni. A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy ez a személy benne van a világban, minden egyes atomban, de énjének egy parányi töredéke is elegendő ahhoz, hogy a világot áthassa és fenntartsa. Egyszerre van benne a világban és a világon kívül. Ezt csak paradoxonokkal tudjuk megfogalmazni. A Sri Isopanisad 5. mantrája például ezt mondja: ez a személy jár is, meg nem is. Távol van, de ugyanakkor nagyon közel.
A jóga kapcsolat az Istenség Legfelsőbb Személyiségével. Kapcsolat: nem elmerülés, semmivé válás, nem a személyiség elvesztése. Kapcsolat a lélek legszemélyesebb hajlandóságainak és vágyainak megfelelően.
A gyakorlati életben a jóga is sokféle: sokféle jóga-ösvény van, és az élőlény ezeknek a legszemélyesebb hajlandóságainak és vágyainak megfelelően választ közülük. A Bhagavad-gítá leírja a legfontosabb jógákat: karma jóga (önzetlen cselekvés), dhjána-jóga (uralom az elme és az érzékek felett, a meditáció segítségével), buddhi-jóga (transzcendentális tudás), astanga jóga (a nyolc részből álló jógafolyamat, amelyet a 6. fejezet részletez), visva-rúpa vagy virát-purusa (az egyetemes forma látása) és így tovább.
A hatha-jóga az összes többi jóga-ösvény alapja, előfeltétele, amit az akkori Indiában valóban mindenki ismert, sőt még azt is tudták, hogy ez csak az alap, az előfeltétel, de nem maga a cél. Ez nagyon érdekes a nyugati világban, egymás után jelennek meg a szakkönyvek, egymás után indulnak a tanfolyamok; de Indiában még csak meg sem kellett említeni. És teljesen rendben van, hogy nekünk itt a nyugaton ezzel is foglalkoznunk kell, sőt néha nagyon sokat kell foglalkoznunk, mert nekünk egészen más a neveltetésünk, a kulturális hátterünk, a tudatunk, minden. Sőt sokszor még az elme és az érzékek feletti uralom gyakorlásával sem kezdhetjük, hiszen többnyire ezekkel azonosítjuk magunkat.
Nem könnyű uralkodni az elme és az érzékek felett. Ardzsuna, akivel Krisna ezeket a jóga-tanításokat közölte, elég hamar közbevetette a maga kifogását: "Ó Krisna, én úgy látom, hogy könnyebb megállítani a szelet, mint szabályozni az elmét, amely nyugtalan, fegyelmezetlen, csökönyös és hihetetlenül erős." Ez valóban így van, de mégsem lehetetlen. Az elmén és az érzékeken lehet uralkodni, nyugodtan, fegyelmezetten, következetesen, és bizonyos értelemben erőszakkal - ezt jelenti ez a szó, hatha: erőszak. Az elme minden szabályozási kísérletet erőszakként fog megélni; olyan a természete, hogy lázad az irányítás ellen. És mégis irányítani kell, ahogyan azt sem engedhetjük, hogy a kocsit elragadják az eléje befogott lovak.
Aki tehát erre az útra adja a fejét, annak cseppet sincs könnyű dolga. Mégis, elindult valahová, valamilyen céllal, és keres. Ha pedig keres, talál.